André Rieu nem ez a karmester. Wikipédiásan ő egy holland showman, hegedűművész, karmester és zeneszerző.

De valójában, ha akarunk látni egy embert, akit áthat a zene, és a zeneszeretet, akkor ő alkalmas erre.

Valójában André Rieu több ennél. Több ennél, mert van neki 45 muzsikusa, akik szintén ugyanúgy szeretik a zenét, mint ő – a nevük Johann Strauss Orchestra zenekar.

De tovább megyek vannak követőik, akik lehet nem tudnak így játszani a hangszereken, de szeretnének, ezért felhőtlen szeretettel hallgatják őket.

És mielőtt tévedésből bekategorizálnánk egy nagyon jó karmesterré és egy nagyon jó zenekarrá, akkor el kell mondanom, hogy ez nem lenne korrekt.

Itt valami nagyon durva dolog történt.

Van az egyes ember, aki járja a saját útját és ha van célja, akkor próbál az önkifejezés művésze lenni. André Rieunak sikerült, egy igazi egyéniségként használja a zenét, mint kommunikációt, ami által megvalósította álmát, életcélját, és művésze lett a szakmájának.

Majd létrehozott még minimum 45 ugyanilyen extravagáns zenészt.

Majd életre keltette a zenekart, mint egy önálló entitást, és mindezt megfejelte egy rajongó táborral.

Megmutatta, hogy az egyéniség minden körülmények között egyéniség marad, és a sok egyéniség pedig létrehoz önálló, élő, csodát, bebizonyítva, hogy egy társadalom így is működhet, az esztétika szintjén.

Mielőtt félreértenéd, megmagyarázom.

Az egyesember és a társadalom kapcsolata sokféleképpen alakulhat.

A lényeg, hogyan csatlakozik az egyén a társadalomra.

A kapcsolódási pont a kommunikáció.

A kommunikáció minősége határozza meg a kapcsolatminőségét,

és befolyásolja a létrejöttét, fenntartását.

Ugyanakkor ez a kommunikáció egyenlő az önkifejezéssel is.

Ha valaki jól műveli, akkor a művészévé válik, és egy egyéniséggé is.

Most jön a lényeg.

A sok egyéniség országonként, tömegben is egyénség marad.

Viccesen, akkor a különböző nemzetek sok egyéniségét már „tömegiségnek” is nevezhetnénk.

André Rieu megtanulta, vagy csak érzi, de pontosan tudja, hogy egyes országokban milyen a tömeg lelke.

Mert a közönség összekovácsolódva egy új entitás lesz.

Lesz egy közös lélek amihez, ha szólunk válaszol rá.

Minden országban egyedi a közönség, és tudnia kell azt a nyelvet, amit megértenek.

A karmester és zenekara felismerte egyes emberként az önmegvalósítást, zenekarban a (mivel nincs rá szó, így fogok rá hivatkozni) tömegmegvalósítást. A zenekar ráhangolódott a tömegre és a tömeg ráhangolódott a zenekarra.

Majd ezt megismételték több országban, annak ellenére, hogy a közönség más, a neveltetési mentalitás másképpen szocializálta az embereket.

Az egyéniséget el lehet nyomni, és ki is lehet teljesíteni. Az egyesember mentalitása lesz az alapja a társadalom, egy ország mentalitásának.

A legmeghittebb a chillei koncert, ahol az Orfeon National katonazenekarral együtt lépett fel a Johann Strauss Orchestra zenekar.

A közönség felvállalja önmagát és velük együtt énekel.

És idáig erről beszéltem, létrejött a legnagyobb fokú és legszebb kapcsolat ember és ember között, zenekar és közönség között. Létrejött egy tömegidentitás.

Chille 2013: https://www.youtube.com/watch?v=I6b2JaWbWVI

kiválogatni sorba az országokat és a linkeket

https://www.youtube.com/results?search_query=andre+rieu+

Szomorú, de tanulságos történet. Valami eszméletlenül jó alakítás. Két idősödő ember, Klára és Vilmos beszélget-cívódik a kisfilm 12 percében.

Helyesebben a férj vezet és a feleség beszél. Az asszony a férje agyára megy. Rengeteget beszél, okoskodik, vicces ahogyan a térképpel próbál tájékozódni, persze előbb vagy utóbb mindenhova eljutnak.

Közben a férj idegességében bekapcsol egy diktafont és felveszi az asszonynak, hogy vissza tudja majd játszani milyen idegesítő tud lenni.

Ahogyan haladunk előre az idővel a feleség egészségi állapota egyre rosszabb. Már nem ő beszél, hanem a férje.

Az egyik kezelés alkalmával a feleség ajándékkal lepi meg a férjét születésnapjára, persze még bőven odébb van a születésnap, de ő már tudja, hogy azt nem éri meg. Egy GPS az ajándék.

A következő alkalommal már a GPS hallatszik, már nem ül a férj mellett senki a kocsiban. Természetesen benézi és nem arra megy amerre kellett volna. Lehúzódik a megtört férj, közben a GPS az újratervezés szót elmondja egy párszor. Megunja és elrakja a gépet a kesztyűtartóba, és ekkor észreveszi a diktafont.

A záróképkockák megint a férjet mutatják, autózik, a GPS mondja a magáét, de a nagy manőver az lett, hogy a felesége hangján adja az instrukciókat.

Mélyen tanulságos a film. Porondon van a szeretet, az örökké tartó szerelem, ugyanakkor az élet gyötrelmei, és az újratervezés.

Becsüljük meg azt amink van, használjuk ki az élet minden percét, szeressük szeretteinket, adjuk ezt a tudtukra.

Éljünk teljes életet minden nap, úgy mintha már nem lenne másik, és értékesebb lesz az életünk.

https://www.youtube.com/watch?v=NnKGdYM94bQ

Számunkra lehet ismeretlennek tűnik a csapat: Saga Falabella. Készítettek egy zseniális videót, ami bejárta a világot. Egyébként egy perui ruhamárkát képviselnek, és a film a reklámfilmjük volt.

De ebből a filmből több lett, mint egy reklámfilm. Hang nélkül lett mondanivalója. Időtálló a közlendője. Emberek életét képes egy mozdulattal megváltoztatni, jobbá tenni.

Innentől kezdve az összes motivációs csapat ezt a videót linkeli, amin nem is csodálkozunk.

Sajnos az életünket félelmekkel tele éljük le.

A film első jelente is így kezdődik, és a folytatás is nagyon ütős:

• félelem a meghallgatáson – kihátrálás,
• gyermek félelme a víztől – kihátrálás,
• félelem múzsaként a meztelenségtől mások előtt – kihátrálás,
• félelem a munkahelytől, főnöktől – kihátrálás,
• félelem a párkapcsolatban – kihátrálás.

A sok félelem és kihátrálás végül elnyeri gyümölcsét, és az erdőben találja magát egy farkassal, aki ezerrel rohan felé, hogy szétmarcangolja.

De vajon meddig lehet élni ennyi félelemmel?

Mindig eljön az a pillanat, amikor változni kell!

Le kell dobni a félelemet! A kisfilm 1 perc 40 másodperce alatt mindez megtörténik a szemünk láttára:

• táncosként a meghallgatáson,
• a gyerekként az óceán előtt,
• a festők múzsájaként,
• munkahelyen a főnöktől,
• és a bárban a szerelmünk megtartásában is.

Ha feléled az emberben a farkas, akkor olyan dolgokra is képes lesz, amire idáig nem volt, esetlegesen hosszú évek marcangoló félelmei is eltűnhetnek egy pillanat alatt, egy döntés hatására:

• kimegyünk a színpadra és táncolunk egy nagyot,
• gyermekként bemegyünk az óceánba,
• múzsaként ledobjuk a selyemköntöst,
• titkárnőként lazán bedobjuk az értekezleten a főnök elé a kért anyagot,
• és a bárba lépve csak a szerelmünk és a csókja érdekel, nem a konkurencia.

A záró képkocka nagyon jól szimbolizálja a változás szükségességét, a tiszta döntés jelentőségét, és a döntés utáni cselekedetek hatásfokát.

Ekkor megtörténik a végkifejlett durva csattanóval a kisfilmben is:

• mit nekünk farkas, nekimegyünk és szétmarcangoljuk
• majd ráébredünk, hogy mi voltunk a farkas és mi voltunk a vadász is.

Merj változtatni! Időnként meg kell tennünk a saját szabadságunk miatt! Ha szeretnéd, neked is sikerülhet: https://www.youtube.com/watch?v=sCL_RWkWHmw&list=PL7QasIjipAa6yLsivv7C5P4ke2OaM7uFA&index=2

Van egy hölgy, aki egy eldugott angliai kisvárosból érkezett az egyik zenei tehetségkutató műsorba.

Nagyon durván előítéletesek voltak vele, a közönség, a zsűri és még én magam is.

Hogyan nézett ki? Pont úgy, mint egy átlagos kisvárosi-falusi asszony, pont úgy ahogyan megszületett.

Semmi smink, semmi divatos frizura, divatjamúlt ruha, ja és se borotva se gyanta nem látta még soha.

A modora és a kiejtése, egy piaci kofa keveréke a falusi asszonnyal.

De volt benne egy nagy adag határozottság, ami zavarba ejtő volt. Akkor még így elsőre piszokul pofátlannak is tűnt.

Idáig élte az egyszerű életét, tette a dolgát, mindig azt ami a legfontosabbnak vélt, mindamellett hogy szeretett énekelni és Elaine Page volt a példaképe.

Nem foglalkozott az élcelődésekkel, nem foglalkozott a közvéleménnyel és a közhangulattal.

Mert volt valamije. Ez pedig az óriási-nagy tiszta, őszinte szíve és az éneklés szeretette.

Kiállt a színpadra és énekelt. Hihetetlen ellentét volt a hangja és a megjelenése között. Látta ahogyan mindenkinek leesett az álla. Látta ahogyan elszégyellik magukat az emberek az előítéleteik miatt.

De látta azt is hogy létrejött a csoda.

És ő csak énekelt. A saját egyszerű módján, őszinte, tiszta szívvel mindenkinek. Azt az örömöt amelyet ő kapott az éneklések által, azt továbbította a dallal a közönség felé.

Ajándékozott, bármiféle előítélet nélkül.

Mégis milyen volt a hangja? Leírhatatlanul szép és megnyerő, elvarázsolta az embert. Ha becsuktad a szemed, durván rá kellett ébredned, hogy a külső egyáltalán nem illik össze a hanggal. De mégis a gyönyörű hangon felül még rengeteg több is volt. A hang ajándékként kelt életre, mély érzelmeket hozva fel a bensőnkből, és ez a nagy szív, amit át akart adni magából, azt valóban át is adta, határtalanul, édes borzongást keltve, bársonyos érintésként, szerető simogatásként, herceggé és hercegnővé emelve.

Azzal, hogy kiállt énekelni, bőven elég lett volna egy szép produkciót, de ő valami mást is tett. A mércét, a legjobb énekeseknek is felrakta nagyon magasra.

A közönség és a zsűri állva tapsolt.

Szeretete túlcsordult a szívekben. És amikor befejezte a dalt, egyszerűen csókot dobott a közönségnek, pont úgy, mint ahogy a családjának. Majd egyszerűen kisétált, mintha nem is egy versenyen lenne.

Április elsején született, 10-ik gyermekként, anyja 47 évesen szülte, oxigénniányosan jött a világra, ami agykárosodást okozott. Tanulási nehézségei voltak.

Mégis olyat tett, amire nagyon kevés ember képes.

Ő Susan Boyle. Aki egy senkiként állt ki a színpadra és lazán előadta a Nyomorultakból az Álmodtam egy álmot című dalt – hírességeket meghazudtoló módon, gyönyörűséges – tökéletesen.

„A zsűrihez és a hallgatósághoz hasonlóan én is megdöbbentem, milyen tárháza volt tapasztalható az érzelmeknek az Álmodtam egy álmot dal Susan Boyle szerinti értelmezésének. Ez az egyik legjobb énekelt változata a dalnak, amit valaha is hallottam. Megérintő, izgató és felemelő. Remélem a Királynő előtt fog énekelni.” – Cameron Mackintosh, a Nyomorultak rendezője

„A mai társadalom túl gyors, és csak a látszat alapján ítél. Ezzel nem lehet mit kezdeni, így gondolkodnak, így élnek. De ez talán megtanítja velük a leckét, vagy legalább egy példaként szolgált.” – Susan Boyle, The Washington Post

„Nagyon izgatott vagyok, mivel tudom, mindenki ön ellen volt. Őszintén úgy gondolom, hogy mi mind nagyon cinikusak voltunk, és úgy gondolom, ez volt a legnagyobb jel, ami fel akart minket rázni. És még csak azt akarom mondani, hogy nagy megtiszteltetés, hogy meghallgathattuk.” – Amanda Holden, Britain’s Got Talent, zsűri

„Sikerében egy a csalódottság és mély szomorúság hamvaiból feléledő főnixet látunk. Válság után emelkedést tapasztalunk. Azt látjuk, hogy a jó legyőzi a gonoszt, látjuk, ahogy a dolgok helyre állnak, bár mindez nagyon lassan történik, de a hit és a kitartás a végén meghozza a gyümölcsét.” – Nick Barron Societrends

Ha kell egy kis bíztatás az életben: https://www.youtube.com/watch?v=RxPZh4AnWyk