Ha kell egy kis bíztatás az életben!
Van egy hölgy, aki egy eldugott angliai kisvárosból érkezett az egyik zenei tehetségkutató műsorba.
Nagyon durván előítéletesek voltak vele, a közönség, a zsűri és még én magam is.
Hogyan nézett ki? Pont úgy, mint egy átlagos kisvárosi-falusi asszony, pont úgy ahogyan megszületett.
Semmi smink, semmi divatos frizura, divatjamúlt ruha, ja és se borotva se gyanta nem látta még soha.
A modora és a kiejtése, egy piaci kofa keveréke a falusi asszonnyal.
De volt benne egy nagy adag határozottság, ami zavarba ejtő volt. Akkor még így elsőre piszokul pofátlannak is tűnt.
Idáig élte az egyszerű életét, tette a dolgát, mindig azt ami a legfontosabbnak vélt, mindamellett hogy szeretett énekelni és Elaine Page volt a példaképe.
Nem foglalkozott az élcelődésekkel, nem foglalkozott a közvéleménnyel és a közhangulattal.
Mert volt valamije. Ez pedig az óriási-nagy tiszta, őszinte szíve és az éneklés szeretette.
Kiállt a színpadra és énekelt. Hihetetlen ellentét volt a hangja és a megjelenése között. Látta ahogyan mindenkinek leesett az álla. Látta ahogyan elszégyellik magukat az emberek az előítéleteik miatt.
De látta azt is hogy létrejött a csoda.
És ő csak énekelt. A saját egyszerű módján, őszinte, tiszta szívvel mindenkinek. Azt az örömöt amelyet ő kapott az éneklések által, azt továbbította a dallal a közönség felé.
Ajándékozott, bármiféle előítélet nélkül.
Mégis milyen volt a hangja? Leírhatatlanul szép és megnyerő, elvarázsolta az embert. Ha becsuktad a szemed, durván rá kellett ébredned, hogy a külső egyáltalán nem illik össze a hanggal. De mégis a gyönyörű hangon felül még rengeteg több is volt. A hang ajándékként kelt életre, mély érzelmeket hozva fel a bensőnkből, és ez a nagy szív, amit át akart adni magából, azt valóban át is adta, határtalanul, édes borzongást keltve, bársonyos érintésként, szerető simogatásként, herceggé és hercegnővé emelve.
Azzal, hogy kiállt énekelni, bőven elég lett volna egy szép produkciót, de ő valami mást is tett. A mércét, a legjobb énekeseknek is felrakta nagyon magasra.
A közönség és a zsűri állva tapsolt.
Szeretete túlcsordult a szívekben. És amikor befejezte a dalt, egyszerűen csókot dobott a közönségnek, pont úgy, mint ahogy a családjának. Majd egyszerűen kisétált, mintha nem is egy versenyen lenne.
Április elsején született, 10-ik gyermekként, anyja 47 évesen szülte, oxigénniányosan jött a világra, ami agykárosodást okozott. Tanulási nehézségei voltak.
Mégis olyat tett, amire nagyon kevés ember képes.
Ő Susan Boyle. Aki egy senkiként állt ki a színpadra és lazán előadta a Nyomorultakból az Álmodtam egy álmot című dalt – hírességeket meghazudtoló módon, gyönyörűséges – tökéletesen.
„A zsűrihez és a hallgatósághoz hasonlóan én is megdöbbentem, milyen tárháza volt tapasztalható az érzelmeknek az Álmodtam egy álmot dal Susan Boyle szerinti értelmezésének. Ez az egyik legjobb énekelt változata a dalnak, amit valaha is hallottam. Megérintő, izgató és felemelő. Remélem a Királynő előtt fog énekelni.” – Cameron Mackintosh, a Nyomorultak rendezője
„A mai társadalom túl gyors, és csak a látszat alapján ítél. Ezzel nem lehet mit kezdeni, így gondolkodnak, így élnek. De ez talán megtanítja velük a leckét, vagy legalább egy példaként szolgált.” – Susan Boyle, The Washington Post
„Nagyon izgatott vagyok, mivel tudom, mindenki ön ellen volt. Őszintén úgy gondolom, hogy mi mind nagyon cinikusak voltunk, és úgy gondolom, ez volt a legnagyobb jel, ami fel akart minket rázni. És még csak azt akarom mondani, hogy nagy megtiszteltetés, hogy meghallgathattuk.” – Amanda Holden, Britain’s Got Talent, zsűri
„Sikerében egy a csalódottság és mély szomorúság hamvaiból feléledő főnixet látunk. Válság után emelkedést tapasztalunk. Azt látjuk, hogy a jó legyőzi a gonoszt, látjuk, ahogy a dolgok helyre állnak, bár mindez nagyon lassan történik, de a hit és a kitartás a végén meghozza a gyümölcsét.” – Nick Barron Societrends
Ha kell egy kis bíztatás az életben: https://www.youtube.com/watch?v=RxPZh4AnWyk